BUKOVINAI SZÉKELY EST – 2012. május 19.

Szeretettel várunk mindenkit!

Csillagnézők képekben

A CSILLAGOK, CSILLAGOK…” Csillagnéző túra, előadás és teleszkópos megfigyelés jól sikerült képei itt láthatók!

Köszönjük Kerényi Lillának!

A túra után még táncra is volt lehetőség – köszönjük a talpalávalót a zenészeknek!

Május 5. “CSILLAGOK, CSILLAGOK…” Csillagnéző túra Kerényi Lilla csillagásszal. Előadás és teleszkópos megfigyelés.

2012. május 5-én, 17 órakor:
“CSILLAGOK, CSILLAGOK…” Csillagnéző túra Kerényi Lilla csillagásszal. /Előadás és teleszkópos megfigyelés./ (NAPRAFORGÓK – Szellemi szabadiskola gyermekeknek programsorozat keretében)

A túráról készült képek itt láthatók >>>

DUDAISKOLA 2012 – Somogyi népzenei, néptánc és kézműves tábor – Szenna, június 22-27.

Idén is szeretettel vár mindenkit a szennai Dudaiskola!

Részletes program>>>

A tábor célja, hogy ápoljuk, illetve felhívjuk a figyelmet a somogyi népzene és néptánc, a hagyományos mesterségek, néphagyományunk e kis – de annál archaikusabb – rétegére. Olyan oktatókat és előadókat hívunk meg táborunkba, akik szerintünk ma a leghitelesebben tolmácsolják az egykori Somogyország művészetét. Megpróbálunk felkutatni minél több, még élő énekest, zenészt, táncost.

A tábor programja

A napi programba a kétszeri 2–3 órás tánc-, zene- és kézműves oktatás mellett  közös daltanulás és játszóház is tartozik.

A résztvevők az ének és a néptánc mellett 7 népi hangszer, és 5 hagyományos kézműves mesterség közül választhatnak.

A helyi hagyományok részletes megismerésére színvonalas szakmai előadásokon nyílik lehetőség.

A 2010-es  táborban készült fényképek az egyesület Picasa képgalériájában láthatók >>>

A Dudaiskola szakterületei és előadói:

Oktatók:

furulya                                                    Juhász Zoltán, Nyéky Emese
hosszúfurulya                                      Dsupin Pál

duda, dráva-menti horvát duda  Végh Andor
citera                                                       Husi Gyula
hegedű, brácsa, bőgő                       Bergics Lajos
ének                                                         Nyitrai Marianna

tánc                                                        Czigány Tamás, Horváth Tibor
.                                                                Zóka Éva, Pataky Annamária

Kézművesek:

pásztorfaragás                                   Gosztonyi Zoltán
szövés                                                   Bálint Angelika
nemezelés                                           Orosz Adél
bőrözés                                                Rostás Klára
vesszőfonás                                        Berecz Erika

Szakmai előadások témái:

  • Somogyi pásztorok zenei világa, pásztorhangszerek.
  • Somogyi dalhagyomány
  • Somogyi vonós zene
  • Somogyi viseletek és táncok

Esténként táncház, tábortűz zárja a napot.

A tábor ideje alatt a Művelődési Házban néprajzi kiállítás tekinthető meg. Folyamatosan lehet archív képeket és filmeket nézni, szakmai kiadványokat és kézműves termékeket vásárolni.

A foglalkozások helyszíne:

Szenna – Falumúzeum, Művelődési Ház, iskola és szőlőhegy

Részletes program>>>

A 2010-es táborban készült fényképek az egyesület Picasa képgalériájában itt láthatók >>>

Szállás:

A tábor résztvevői Szennában és a környező községekben található szálláshelyek közül tetszésük (és lehetőségük) szerint választhatnak. Kínálatunkban szerepel sátorhely, olcsóbb panzió és diákszállás, valamint a falusi turizmus keretében szállást adó családok vendégszobái. (Szeretettel ajánljuk például a Kamilla Vendégházat, és a Borbás Vendégházat)

A napi háromszori étkezést a helyi iskola konyhája biztosítja.

Részvételi díj: 13.000 Ft

  • Csoportos kedvezmény 10 főtől: 30%
  • Családi kedvezmény 3 gyermektől gyermekenként 50%

Az oktatások ideje alatt (9-12.00 és 15-18.00) 6 éves kor alatti gyermekek részére „táborovi” igényelhető, 1000 Ft/fő/nap.

Letölthető űrlapok, dokumentumok:

Jelentkezési lap:

Részletes program>>>

A kézműves oktatásokon való részvétel feltételei >>>

Szeretettel várjuk Önt és egész családját!

Iratkozzon fel e-mail értesítőnkre, amelyben mind a Dudaiskoláról, mind egyéb rendezvényeinkről tájékoztatjuk!

Információ:

dudaiskola@lazidombi.hu
+36 20/584 5507

Kosárfonás képekben

Múlt szombaton a szennai kultúrházban kipróbálhattuk/ fejleszthettük kosárfonó tudományunkat.

Tapasztalatokban és élményekben nem volt hiány. Lássuk a sokatmondó képeket:

Köszönjük Erika!

Kosárfonás!

Szombaton (április 14-én, délután fél kettőtől)  ismét lehetőség van belekóstolni a kosárfonás szépségébe.

Aki tud, hozzon metszőollót – minden más van a helyszínen: a szennai kultúrházban.

Szeretettel vár mindenkit Bereczné Erika!

Éves közgyűlés tagoknak – MEGHÍVÓ

Kedves Lázi Dombi Egyesület Tagunk!

Ezúton értesítünk, hogy 2012. március 31-én, szombaton 16.00 órakor a művelődési házban a

LÁZI DOMBI KULTURÁLIS EGYESÜLET éves közgyűlését tartjuk.

A közgyűlés napirendi pontjai:

I.                   Beszámoló a 2011-ben végzett munkáról.

II.                 Az egyesület pénzügyi helyzetének ismertetése.

III.              Személyi kérdések megbeszélése.

IV.              A tagságnak az egyesület működésére vonatkozó ötletei, javaslatai, egyebek.

Megjelenésedre feltétlenül számítunk!

Lázidombi Kulturális Egyesület

vezetősége

Lázidombi Tavasz – MEGJELENT a Lázi-Dombi Kulturális Egyesület Kiadványa

Ezennel útjára bocsátjuk időszaki/évszaki kiadványunkat.

Az Újságot, ahol megírjuk, mi újság van, vagy mi lesz – programajánló! – házunk – Egyesületünk és gyönyörű vidékünk – táján, de kitekintünk szűkebb, vagy tágabb Hazánk tájára is. Akár a Kárpát-medencén is túl, az óperenciás Atlanti Óceántól az uráli Őshazáig. Ahol csuvas nyelvrokonainknál nemrég jártunk gondolatban, a népmese szárnyain, Berecz András népmese-mondóval és a csuvas Miatyánkkal. A gyimesi, bukovinai székelyekről, moldvai magyar csángókról már nem is beszélve – ővelük együtt táncolva, énekelve.

A nyomtatott újságot minden szennai portára eljuttatjuk, a kevésbé szerencsés “vidékiek” itt a honlapon olvashatják a megjelent lapokat.

Fogadják szeretettel!

Az olvasáshoz kattintson ide!


Árpád-házi Királyóra – Zenés tisztelgés az Árpád-házi királyok emléke előtt

Bogárdi Aliz, Czigány Tamás, Etlinger Mihály előadásában

“Síppal, dobbal, nádi- és jávorfa hegedűvel, kobzokkal, regös énekszóval, tánccal, bábokkal, s főként a megjelentek segítségével, kíséreljük meg, fel- és megidézni, megtisztelni az Árpád-házi királyok szellemeit…”

Szeretettel várjuk Önöket!

NAPRAFORGÓK – Szellemi szabadiskola gyermekeknek

Közösen kitalálni, közösen megszervezni, közösen létrehozni, közösen örülni gyermekeinkkel – akik tovább élik a minket követő időt.

Olvassa tovább!

Értesítjük eseményeinkről!